Kedves Szülők!
A Manó-Tanya és a Mini-Manó Családi Bölcsőde már 15 éve működik Debrecen kertvárosi övezetében, a Manó-Kuckó Családi Bölcsőde pedig 2023-ban nyitotta meg kapuit, a szülők és a gyerkőcök nagy örömére. A bölcsődéket azzal a céllal indítottuk útjára, hogy segítse a munka világába történő visszatérést a szülők számára azzal, hogy szerető környezetben tudhatják a csemetéiket miközben ők dolgoznak. A kis csoportos létszám (8 fő) és a szakképzett kisgyermeknevelők (csoportonként 2 fő) lehetővé teszik a sokoldalú foglalkozásokat és az otthonos, barátságos környezetben való beilleszkedést, szocializációt a gyermekek számára. A bölcsőde 20-hetes kortól 3 éves korig (4 éves korig orvosi igazolással) gondozza, fejleszti, terelgeti nagy szeretettel a gyerekeket. A bölcsőde és az óvoda az első közösség, ahol a gyermekeknek meg kell tanulniuk a helyüket, szerepüket ezért nagyon fontos a szerető, támogató közösség, környezet. Feladatunk és célunk, hogy a gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődését elősegítésük családias, derűs légkörben és hogy minden kisgyermek jól érezze magát nálunk. Szeretettel várunk minden kis felfedezőt!

Bölcsijeink:
Mini - Manó Családi Bölcsőde, Debrecen, Monostorpályi út 19. 
Manó - Tanya Családi Bölcsőde, Debrecen, Monostorpályi út 19. 
Manó - Kuckó Családi Bölcsőde, Debrecen, Monostorpályi út 50. 

Feladataink
Általános, sokoldalú fejlesztéssel elősegíteni a gyermekek megfelelő testi, érzelmi fejlődését és értelmi képességeik fejlesztését. Ezt megfelelően kialakított heti és napirend kereti között a gyermek életkorához és fejlettéségéhez igazodó tevékenységek segítségével valósítjuk meg.

Formái:
- játék
- mese-vers, mondóka 

- festés, rajzolás, gyurmázás 
- bábozás 
- ének- zene
- környezet megismerése
- környezet térbeli, formabeli összefüggéseinek megismerése
- testnevelés, egészségnevelés  

Mire törekszünk?
A nevelési módszerek megfogalmazásánál arra törekedtünk, hogy ne a gyermeket integráljuk egy már meglévő nevelési módszerbe, hanem a módszert építsük a gyermekek köré. Ennek elsődleges és legfontosabb módja az egyéni bánásmód, amelynek megvalósulását abban látjuk, hogy a gyermek fejlődését nem egy mások által kialakított átlaghoz, hanem önmagához viszonyítjuk. Ezért figyelembe vesszük az egyéni sajátosságokat, az egyéni fejlődési ritmust, és arra törekszünk, hogy ezt az igényt másokban is kialakítsuk. 

Szeretnénk, hogy az általunk nevelt gyermek felnőve:
nyitott legyen a világra 
kreatív legyen 
képes legyen újat alkotni 
legyen tisztában saját képességeivel, értékeivel 
kiegyensúlyozott legyen 
egyen képes szeretet átadásra és elfogadásra 
fogadja el saját magát és embertársait 
tisztelje az élővilágot, a természetet és a környezetet

Mindezt nem direkt tanítással, hanem példamutatással, indirekt neveléssel kívánjuk elérni. A nevelés minden területén a játék az elsődleges és a legkiemelkedőbb. A leghatékonyabbnak és a legörömtelibb tanulásnak azt tartjuk, ami a játékon keresztül valósul meg, és ami a saját ismeretszerzésén alapul. Foglalkozásainkat igyekszünk kötetlenné tenni, ami azt jelenti, hogy minden gyermek akkor kapcsolódik be, és addig vesz részt benne, amíg kedve tartja. Minden alaklommal figyelembe vesszük a különböző korosztályokat, és a gyermekek a saját fejlettségéhez igazítjuk a foglalkozásokat. 

Családi bölcsődénk előnyei   

✔ kis létszámú csoportok (maximum 8 fő) 
✔ könnyű beilleszkedés, szocializáció (szülővel megbeszélve) 
✔ családias (saját családhoz hasonló) hangulat 
✔ magas minőség, mivel működési engedélyhez kötött 
✔ szakképzett munkatársak
✔ rugalmas szolgáltatások 
✔ napi négyszeri étkezés
✔ egyedi bánásmód, odafigyelés, törődés 
✔ kreatív tevékenységek
✔ udvar: szabadtéri játékok (csúszda, homokozó, kerti játékok, kismotorok)

fooldal bemutatkozo 2

Alapelveink 

✔ a gondozás és nevelés egysége 
✔ egyéni bánásmód 
✔ állandóság 
✔ aktivitás, önállósság segítése 
✔ rendszeresség, fokozatosság

Feladataink

✔ az egységes testi fejlődés segítése 
✔ az érzelmi fejlődés és a szocializáció kibontakoztatása 
✔ megismerési képességek fejlesztése tevékenységeken keresztül

fooldal bemutatkozo 3

 

✔ gondozás 
✔ játék 
✔ ének-zene, énekes játékok 
✔ mese-vers, mondóka 
✔ beszédfejlesztés 
✔ rajzolás, festés, mintázás, gyurmázás 
✔ játékos testmozgás, bábozás 

manotanya fooldal hintazogyerekek

smile mano 01

Hosszútávú megoldást kínálunk félhavidíjas vagy havidíjas rendszerben

smile mano 02

Egy-két hasznos információ a jelentkezéshez.
Telefonon történő egyeztetés alapján. 

smile mano 03

Itt olvashatsz bővebben szakmai programunkról.